1.

 Gyűlöllek, mert szeretlek ...


Lassan már több mint egy hónapja szakítottunk Zolival. De még így is nagyon hiányzott.... A kapcsolatunk teljesen tönkre ment. Csak kerülgetjük egymást jobbra - balra. Nem szólunk egymáshoz semmit. És ez bevallom eléggé zavart. De bármit is éreztem, tudtam, hogy örökre gyűlölni fogom. Képes volt otthagyni nyolc hónap együttlét után, csak azért mert a haverjai nem örültek a kapcsolatunknak. Soha nem fogom megérteni hogy tehette.

Ezalatt az egy hónap alatt mindketten szenvedtünk... Én azért mert végtelenül szerettem és hiányzott, ő pedig azért mert rájött nagyon nagy hibát követett el. De tudta, hogy ezt már nem hozhatja helyre. Ahhoz túl késő ...

Hogy vmilyen szinten könnyítsenek a helyzetünkön, a közös barátaink elhatározták, hogy szerveznek egy bulit, ahova mindkettőnket meghívnak. Bele is mentünk, ám akkor még nem tudtuk, hogy mindkettőnket meghívták ...

Aztán eljött a buli napja ...

- Szia Vica! De örülök, hogy eljöttél!! - ölelt magához az egyik legjobb barátnőm, Cinti. Már jó páran megérkeztek előttem. Volt köztük pár ismeretlen arc, de azért akadt néhány jó barát is.

- Ugyan! Én köszönöm, hogy meghívtatok. Legalább végre kimozdultam egy kicsit a négy fal közül - akasztottam fel a kabátom.

- Vicaa! Úúristeen!! Ezer éve nem láttalak! Mi van veled? Hogy vagy? - ugrott a nyakamba Dávid. Nem bántam meg hogy eljöttem a buliba. Annyira hiányoztak már a barátaim.

- Háát. Köszönöm szépen jól vagyok. Bár nem az igazi, sőt mondhatnám .. életem legrosszabb egy hónapja volt .. de hát ez van,  nem tehetek róla .. - húztam el a szám

- Értem ... háát nagyon sajnálom, hogy ennek meg kellett történnie ... - simította végig a hátam - de ezzel most ne foglalkozz! Bulizni jöttél. Itt nincs helye szomorkodásnak. Érezd jól magad, igyál amennyit tudsz - mutatott a piás üvegek felé.

- Óóh! Köszi Dávid, de én azt hiszem most nem iszok. Nem bírom az erőset. - ellenkeztem

- Ugyan már! Ne izgulj, ha esetleg nagyon kiütnéd magad itt aludhatsz. Mindenkinek akad egy szoba - nyugtatott meg Cinti, majd mindhárman elnevettük magunkat.

Ezalatt Zoliék

- Szevasz haver! Jó hogy te is itt vagy! Rég láttam a fejed. Mi a helyzet veled? - lelkendezett Máté

- Csőőő! Semmi extra. Megvagyok .. úgy ahogy - fogtak kezet

- Na úgy hallom a csajok kezdenek bevadulni -  röhögött magában Norbi, és mindenkinek adott egy- egy pohár Whiskeyt

- Nem csodálom, hogy úgy visítanak, főleg Cinti .. hisze az egyik legjobb barátnője is itt van. Már ezer éve nem látták egymást - húzta be a pohár tartalmát Máté

- Ki az a csaj? - kérdezte Zoli

- Hát a nevére nem emlékszem, de azt tudom, hogy nagyon dögös csajszi. Ha akarod oda mehetünk hozzájuk beszélni - kacsintott Norbi

És ekkor kezdődött a srácok akciója

Mikor a fiúk elindultak felénk már mindenki tudta, hogy eljött a nagy pillanat. Végre újra találkozunk. Egymás szemébe nézhetünk és mindent megbeszélhetünk. Csakhogy a dolgok teljesen másképp történtek, mint azt ahogy a többiek eltervezték.

Zoliék már egyre közeledtek felénk, de én még mindig nem vettem észre őket, mert háttal voltam nekik. Vígan nevetgéltünk  a régi vicceken, amikor hirtelen valaki megfogta a vállam.

- Sziasztok csajok! Zavarunk titeket? - karolta át a derekamat Máté, majd mikor felismertem rögtön átöleltem.

- Máté! Hát te hogy kerülsz ide? Olyan rég láttalak! - nyomtam egy puszit az arcára

- Bizony tényleg rég volt már. De nem csak én jöttem el - mosolygott majd megfordult - Norbi! Gyertek már!!

És akkor, abban a pillanatban hirtelen minden megállt körülöttem. Úgy éreztem az idő iszonyatos gyorsasággal lelassult. A szívemen mintha a jég futott volna végig. Nem hittem a szememnek.

Ahogy Máté félre állt, egy arcot láttam kirajzolódni. Az a szokásos elbűvölő tekintet, csokoládé barna szemek. Mikor végre feleszméltem, láttam hogy az az arc ugyanolyan meglepettséggel, döbbenettel néz vissza rám. Kitágult pupillákkal, hevesen dübörgő szívvel nagy nehezen megszólaltunk.

- Zoli? ..

- Vica? - kérdeztük szinte egyszerre egymástól

- Te mit keresel itt? Nem tudtam, hogy téged is meghívtak .. - kezdtem el hátrálni, de Cintibe ütköztem.

- Én se tudtam, hogy itt leszel - dadogott Zoli

Hirtelen mindenki elcsendesedett, csak az óra kattogását lehetett hallani.

- Nézzétek ... tudjuk, hogy ez nem volt szép tőlünk,  de .. szándékosan hívtunk el mindkettőtöket a buliba, anélkül, hogy tudtátok volna.. - kezdte el magyarázni a dolgokat Máté

- Mi csak azért csináltunk ... mert azt reméltük, hogy így legalább megbeszélitek a dolgokat - váltotta fel Norbi

- Hogy micsoda? - fakadtam ki - Azt hiszitek, hogy ezen még van mit megbeszélni? Jéézusom!! Ti még mindig ezen lovagoltok??! Fogjátok már fel, hogy vége .. nincs tovább!! Ezen már senki nem fog változtatni, és nem is tud... - fojtottam vissza előtörő könnyeimet.

- És ha mégis? - szólalt meg magabiztosan Zoli

- Tessék? - fordultam felé, most már szabad utat engedve a könnyeimnek

- Mi van akkor, ha én ezt másképp akarom? Mi van ha én egy új esélyt akarok? - lépett közelebb felém

- Engem már nem érdekel, hogy mit akarsz. Számomra te már nem létezel... felőlem akár fel is fordulhatsz .. - jelentettem ki rezdületlen arckifejezéssel

- Ezt te sem gondolod komolyan - lépett még közelebb és mélyen a szemembe nézett

Láttam a szemében az elszántságot. És be kell valljam, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. Lehet, hogy ezúttal megváltozott és komolyan  gondolja a dolgot. De vajon mennyire? Elég komolyan ahhoz, hogy újrakezdjük? .. Neeem! Azt már nem! Nincs új esély .. amit tett azt nem lehet helyrehozni.

- Hé! Srácok! Még mielőtt egymásnak esnétek, nem lehetne ezt nyugodtan megbeszélni? Hisz elvégre is most buli van. .. Ne rontsuk el a hangulatot.. - próbálta csitítani a kedélyeket Cinti

- Igazad van. Ez tényleg nem a legmegfelelőbb pillanat a veszekedéshez. Úgyhogy sztem most az lesz a legjobb, ha én megyek - tettem le az asztalra a poharam, majd megindultam az ajtó felé

- Vica várj! - szaladt utánam Zoli - Miattam nem kell elmenned! Kérlek maradj! Most azért vagy itt, hogy jól érezd magad. Ne törődj azzal, hogy én is itt vagyok - győzködött

- .... - egy pillanatra elgondolkoztam

- Na? - engedte el a kezem

- Jól van! Most az egyszer maradok.. De nehogy azt hidd, hogy miattad! Jobb, ha tudod hogy már baromira nem érdekelsz és nem fogom miattad itt hagyni a barátaimat! - jelentettem ki, majd félre lökve visszamentem a többiekhez

A buli hátralévő idejét teljesen felszabadultan töltöttem. Jól éreztem magam. Nem foglalkoztam semmi mással, csak a barátaimmal. Cintiék rávettek, hogy igyak valamit. Bár valójában egyáltalán nem kellett győzködniük. Elég hamar belejöttem az ivásba. Sőt ... talán kicsit túlzásba vittem. Annyira, hogy már a végén lecsúsztam a székről és a földön röhögcséltem tovább. Egészen addig, amíg valaki a karomnál fogva fel nem rántott a földről.

Ezalatt Zoliék

- Csak úgy elhajtott? - értetlenkedett Máté, miután Zoli elmondta neki, milyen feltételekkel voltam hajlandó maradni

- Ja ... De tudod mit .. én már nem is foglalkozok vele, hogy mit csinál. Nem fogok utána koslatni ... - kotorászta a poharában lévő szívószálat Zoli

- Esküszöm nem értelek titeket - könyökölt az asztalra Máté

...

- Zoli!! - robogott be pár perc csend után Norbi a konyhába

- Mi az? Mi történt? - kérdezte unottan

- Én igazán nem akarlak ugráltatni, de sztem most az lesz a legjobb, ha bejössz a nappaliba - lihegte

- Minek?

- Vica teljesen kiütötte magát. Tudod, hogy nem  bírja az erőset ... vmit csinálni kéne - vakarta meg zavartan a fejét

- És ehhez miért ő kell? - dacoskodott Máté

- Ahj! Mind a ketten tudjátok, hogy csak rád hallgat / tott ... kérlek Zoli. Nem hagyhatod, hogy ott ücsörögjön egész este a földön

- Én a helyedben nem mennék oda - figyelmeztette Máté az épp induló Zolit

- De akkor sem hagyhatom ott - majd teljes vállszélességgel megindult a nappali felé. Mindenkit félre lökött az útból. Aztán végre megtalálta a kanapé előtt ücsörgő lányt. Leguggolt elé és a karjánál fogva felrántotta.

- Ááááúú! - kiáltottam fel - Te mi a francot képzelsz?! Mit csinálsz??

- Inkább te mit képzelsz? Hogy gondoltad, hogy ennyi piát bevedelsz? Nem fogom hagyni, hogy tönkre tett magad. Választhatsz .. vagy most azonnal felmész és lezuhanyozol, majd lefekszel aludni .. vagy abba hagyod a vedelést és kijózanodsz!! - tartotta erősen a karom, részben a dühtől, részben azért, nehogy összeessek.

Mivel teljesen leittam magam nem sokra emlékszem. Csak annyira, hogy egy hatalmas nagy pofon után ezt mondtam:

- Tessék .. ez a válasz megfelel? - kiáltottam

Hirtelen mindenki elhallgatott.

- Mégis mit képzelsz ki vagy te? Semmi közöd ahhoz, hogy én mit csinálok. Ha nekem épp az iváshoz van kedvem, akkor iszok. Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - harsogtam

- Nézz már magadra! Hogy nézel ki? Tocsogsz a piában és te még abba is képes vagy belerúgni, aki segíteni akar? - mondta a még mindig az arcát simogató Zoli

- Najóó! Nekem ebből elegem van!! - kiáltottam, majd elindultam a lépcső felé

Ám túl messzire nem jutottam, mert amint léptem egyet, összeestem. Többre már nem emlékszem, csak arra, hogy mindenki utánam kapott.

A hallottak alapján ez történt miután elájultam...

- Vica!! Térj magadhoz! Hallod? - emelt a karjai közé Zoli

- Úúristen! Most mit csináljunk? - visította kétségbe esetten Cinti

- Máté! Norbi! Vessétek meg az emeleti hálószobát! Cinti te pedig engedd meg a kádat langyos vízzel! Gyere segíts nekem! - adta ki a parancsot Zoli, majd felvitt a lépcsőn egyenesen a fürdőbe. Ott Cintivel levetkőztettek és befektettek a kádba.

Nem tudom, hogy ezt hol tanulta Zoli, de miután beraktak a langyos vízbe, lassan kezdtem magamhoz térni. Jó hatással volt rám a víz. De még így is kába voltam.

Egy 10 perc áztatás után Zoli egy törülközőt csavart rám és bevitt a hálószobába. Ott Cinti pizsamába bújtatott és lefektettek aludni. Állítólag Zoli egy tapottat sem mozdult mellőlem egész éjjel.

Másnap reggel a buli már rég véget ért. Mindenki haza ment, csak Cinti, Norbi, Máté maradtak ott .. és persze Zoli, aki még mindig az ágyam mellett ült.

Aztán nagy nehezen ébredeztem.

- Jó reggelt! - fogta meg a kezem

- Neked is... Mi történt velem? És mit keresek itt? - nyögdécseltem miközben megpróbáltam felülni, de azonnal meg is bántam, mivel a fájdalom bele nyílalt minden porcikámba.

- Ne erőltesd most magad! Az este rengeteget ittál a bulin. És mikor veszekedtünk, mert nem akartál rám hallgatni elájultál. Cinti és én egy langyos fürdő után ágyba raktunk. Azóta csak aludtál. - magyarázta aggodalommal a szemében Zoli

- És te mit keresel még mindig itt?

- Aggódtam érted. Egész éjjel itt voltam melletted.

- Nem kellett volna. Azok után amit velem tettél ... most.. azt várod, hogy  ezek után a nyakadba borulok és mindent megbocsájtok? Neeem! Tévedsz! - nevettem fel gúnyosan

- Miért vagy velem ilyen ellenséges? Már elfelejtetted, hogy mennyire szeretlek?

- Tessék? - azt hittem képzelődök. Azt mondta volna, hogy szeret? .. Ugyan már .. Ez nevetséges! Ha szeretne nem hagyott volna el.

- Ez a legnagyobb hazugság, amit valaha is mondtál!! - ugrottam ki az ágyból

- Ez nem hazugság! Szeretlek és mindig is szerettelek. És ... tegnap mikor elájultál és eszméletlenül tartottalak a karomban .. rettegtem attól. hogy bármi bajod esik ... hogy elveszíthetlek.. - simított végig az arcomon

- Hazudsz!! Ez mind hazugság!! - ütöttem ököllel a mellkasára - Most azonnal menj ki innen!!! - üvöltöttem könnyes szemmel - Hallod? Takarodj!!

- Miért csinálod ezt? Mi az oka? - szorította meg  a kezeimet és hirtelen magához húzott

- Igazán tudni akarod? - néztem mélyen a szemébe

- Ne játssz velem! Mondd el! Miért vagy velem ilyen - és ekkor neki lökött az ajtónak és a fajhoz szorított - Hiszen szeretlek!!

Éreztem a leheletét az arcomon. Aztán észrevettem valamit. Amit még azelőtt soha nem láttam tőle. A szemei könnyekkel gyűltek tele.

De hiszen Ő sír!! Istenem! Miattam sír?! Hát akkor mégis csak igaz lenne? Mégis csak szeret?

A düh olyannyira úrrá lett rajtam, hogy már nem bírtam tovább türtőztetni magam.

- Gyűlöllek!! - üvöltöttem az arcába

- Hogy mi? - láttam a kétségbeesést az arcán.

Kész .. ennyi volt. Nincs tovább.

- Gyűlöllek ... mert szeretlek!! - Még mindig ugyanúgy szeretlek, mint azelőtt - suttogtam teljesen elgyengülve.

Zoli elmosolyodott. Kezével végig simított az arcomon, végül átkarolta a derekamat. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:

- Szeretnék mindent újra kezdeni veled. Veled és csak is veled akarok lenni - suttogta

- Én is - vallottam be

Zoli letörölte a könnyeimet és megcsókolt. Megrökönyödve kapaszkodtam a nyakába és soha többet nem akartam elereszteni. Már annyi ideje áhítoztunk erre a csókra...  Nem siettünk el semmit, hisz tudtuk, hogy ezután már minden olyan lesz mint régen...  Jó talán nem minden .. de tudtuk, hogy a kötelék, ami kettőnk között fűződött sokkal erősebb lesz. Most már sokkal jobban ragaszkodunk egymáshoz.....

...

Azóta már eltelt két év. Keresztül mentünk tűzön vízen, de azt kell, hogy mondjam megérte. Mindenért MEGÉRTE!!

Hisz a végén úgyis a jó győzedelmeskedik a gonosz felett ... Végül úgyis a szerelem GYŐZ ....

~ Vége ~